Ezt nem hiszem el... Lehetséges ez egyáltalán? Hogyan érhettem ez a szintet ilyen rövid idő alatt? Hiszen ez egyszerűen képtelenség! De mégse... hiszen az apám varázslata már nem hat rám. De nincs időm ezen gondolkodni. Levettem a kesztyűmet és újra megérintettem a kezemen lévő jelet. A könyv újra a kezembe repült, majd egyszerűen arra gondoltam, hogy vissza akarok jutni Katsuji házába, a könyv pedig a megfelelő bűbájhoz lapozott. Egyik kezemet Katsuji vállára tettem a másikban pedig a könyvet tartva olvasni kezdtem a bűbájt. A szavak körülöttünk röpködtek, majd hazateleportáltak. Újra megérintettem a jelem, a könyv pedig eltűnt. Katsuji-t felvittem a hálójába és az ágyra fektettem. Számba vettem az összes gyógyító bűbájt, amit valaha tanultam, de úgy éreztem, egyik se lenne elég erős, hogy minden sebét begyógyítsa. Végül ismét a jelemhez fordultam. A könyv ismét a kezemben landolt és egy varázslathoz lapozódott. Kezemet Katsuji mellkasára tettem, majd olvasni kezdtem. Most a szavak nem körülöttem kavarogtak, hanem a jobb kezemen át áramlottak a testébe. a vörös fény lassan minden sebét begyógyította, ő pedig újra magához tért.
- Ho-hol vagyok? - nézett körbe zavartan.
- Otthon. Haza hoztalak.
- Mégis hogyan? És mi történt apáddal?
- Ezek most nem számítanak. Pihenned kell!
- Nem. Jól vagyok - ült fel - Sokkal jobban.
- Csak a varázslat miatt. Begyógyította a sebeidet, de attól még pihenésre van szükséged - nyomtam vissza őt az ágyba - Hallgass rám, ha nem akarod, hogy kikösselek.
Egy pillanatra meglepődve nézett rám, majd nevetve visszafeküdt.
- Ahogy téged ismerlek, tényleg képes lennél rá.
- Ahogy mondod.
- És te addig mit fogsz csinálni? Haza már nem mehetsz.
- Azt hiszem itt maradok. Most pedig utána akarok nézni pár dolognak...
- Rendben. Amíg tudom, hogy a közelemben vagy, nyugodtan pihenhetek - azzal egy szempillantás alatt elaludt.
Mielőtt egyedül hagytam volna őt az álmaival még odasúgtam neki valamit, amit magamnak sem mertem bevallani...
- Szeretlek...