Ezek a kövek valami fantasztikusak! Eddig még egyszer se éreztem ekkor energiát... ÉS teljesen az uralmam alá hajtottam az egészet... Hihetetlen volt... És még sose sikerült ilyen sokáig fenntartanom ezt a varászlatot! Kb 10 percig fenn tudtam tartani! Amikor a lángok elhaltak, Katsuya leengedte a védőpajzsát, majd nem sokkal később én is leszálltam a földre. Ő odajött hozzám.. Arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni...
- Na? Milyen voltam? - kérdeztem.
Nem mondott semmit... Csak a gyűrűmre mutatott... Ránéztem, és láttam, hogy eltűnt... Körbenéztem, hogy leejtettem-e valahova, de nem találtam sehol....
- Ne keresd. Már eggyé olvadt veled - mondta.
- De mégis hogyan? Nem azt mondtad, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen, egy bizonyos ideig viselnem kell őket
- De igen! De úgy tűnik a te erőd mellett elég, ha egy erős varázslatot idézel meg... Érdekes - mondta, miközben engem méregetett.
- Na jó, ezt fejezd be. Ne méregess engem úgy, mintha egy kísérleti nyúl lennék...
- Bocsánat.. nem ez volt a célom... De most menj haza.. Mára ennyi elég volt...
- De hát még szinte nem is csináltunk semmit!
- De igen... Többet értünk el, mint ahogy az képzeltem... Ráadásnak az édesapád aggódni fog, hogy hova is tűntél...
- Ugyan már.. Hiszen még csak fél óra telt el az iskola óta...
- Tévedsz! 5 óra telt el azóta!
- Hogy mi? Az nem lehet... De hiszen a varázslatom csak vagy 10 percig tarthatott!
- Tévedsz! 4 és fél órán keresztül tartottad fen! Nem 10 percig! Észre sem vetted?
- Az lehetetlen... eddig még uralni sem tudtam, nem hogy ilyen sokáig fen tartani....
- Ez a kő ereje...
- Elképesztő... De akkor én most megyek.. Még ki kell találnom valamit, hogy miért mentem voltam ilyen sokáig..
- Mit szólnál ehhez: Azért, mert az egyik diák tőlem akar tanulni, én pedig nem akarom cserben hagyni az engem szolgálókat. Ez apád egójának is megfelelő válasz lenne, úgy érzem - nevetett.
-Úgy látom, elég jól ismered az apám. Köszönöm az ötletet - nevettem rá, majd indultam is hazafelé.
