"Kérlek ne ijedj meg... Most megmutatom neked a valódi erőmet... "
Nem tudtam mègis miről beszèlhet... de egyszer csak megèreztem azt a hatalmas, földön túli erőt, ami belőle áradt... Szinte elsöpört... Mégis hogy lehet ez? Hogy lehet ekkora ereje? Ez lehetetlen.... az erőszintje majdnem akkor, mint az enyém... De mégis hogyan? Egyszer csak megszűnt ez az erőhullám... Zihálva néztem rá.. Az ereje elsöpört...
- Mé-mégis mi a fene vagy te?
- Én vagyok Katsuji erejének birtokosa... - nézett mélyen a szemembe.
- Ho-hogy mi? De hát az nem lehet.... Nem született gyermeke...
- Félreérted... nem a gyereke, vagy az unokája vagyok... Én vagyok Katsuji! Egy varázslat segítségével visszaforgattam az időt...
- Lehetetlen! Nem létezik ilyen varázslat! - üvöltöttem.
- De igen! Én magam fejlesztettem ki... És csak azért, hogy téged megtaláljalak!
- Engem? De mégis miért? - néztem rá ostoba fejjel...
- Hallottál már a "Kokoro no majikku"-ról?
- Igen. A lehető legerősebb varázslat... Csak az tudja megidézni, aki eléri az 1000. szintet, és szívében igaz szerelem lángol... Ezért is ez a neve... "A szív varázsa"....
- Pontosan.
- De még mindig nem értem, hogy ehhez miért kellek én...
- Akkoriban, még 800 évvel ezelőtt, egy boszorkány felkeresett... Azt mondta, álmot látott rólam... Azt mondta, ha egy éven belül nem tűnök el, jönnek, és megölnek... Azonban 800 év múlva születik egy lány, akinek segítségével megidézhetem a legerősebb varázslatot... Ereje közelít majd elrendelt sorsa az, hogy túlszárnyaljon engem...
- Na ne... Ne viccelődj itt nekem... Nem hiszek neked... Méghogy az én segítségemmel idézheted meg AZT a varázslatot.... Ahhoz szerelem kell! Igaz és tiszta szerelem! Méghozzá két nagy erejű varázsló között!
- Pontosan... szerelem - lépett egyre közelebb hozzám...
Jobb kezével végigsimított hajamon, én pedig elvesztem zöld szemeiben... Halkan, szinte suttogva beszélt, pedig nem hallhatott minket senki...
- Na, hogy döntesz... Segítesz nekem, Hime-sama?
Nem tudtam neki ellenállni... Nem tudtam mi vonz benne... Hatalmas ereje, vagy az azt álcázó ártatlan külseje...
- Rendben... segítek neked - nyögtem végül, miközben ő egyre közelebb hajolt...
Már olyan közel volt, hogy ajkaink szinte összeértek.. Sose éreztem még magam ilyen kiszolgáltatottnak... Ekkor megállt, és puszit nyomott a homlokomra, majd leugrott a tetőről... Egy mozdulatával megszüntette az akadályom.. Miközben a levegőben zuhant, még hátrakiáltott nekem:
- Ja és a nevem Chiyuu...
Azzal eltűnt odalent az udvaron, én pedig térdre rogyva könyveltem el gyengeségem...
