Ezt nem hiszem el... Nem elég, hogy a nagy erejű varászló életben van, és találkoztam vele.. De engem keresett... 800 éven át.. Most pedig azt akarja, hogy legyek a szerelme... Ez még viccnek is rossz... Időközben visszamentem a terembe... Az órák teltek egymás után... Miután vége lett a napnak, kilépve a teremből, Ő várt rám...
- Keiko, mehetünk? - kérdezte.
- Katsu... - kezdtem, majd eszembe jutott mit mondott - Chiyuu, mégis mit keresel itt?
- Jöttem érted, hogy együtt menjünk - mosolygott rám.
- Együtt, mégis hova?
- Na ne butáskodj! Mondtam, hogy suli után mutatni akarok neked valamit! - azzal ismét megfogta a csuklóm, és kivezetett a teremből.
Mindenki csodálkozva nézett ránk.. Nem értették, mégis mi folyik itt... Ez eddig senki se mert még csak hozzám szólni se... erre itt van ez a gyengének tűnő kis halhatatlan, és ma már másodjára vonszol engem végig a folyosón.. Külső szemlélőnek úgy nézhetett ki, akár egy rossz komédia... De ha tudták volna, hogy mi is történik valójában... Amikor kiértünk a suliból, végre megállt. De csak annyinak , hogy a fülembe súgjon valamit.
- Repüljünk el. De most te varázsolj... nem kéne még lelepleznem magam - én pedig csak bólintottam.
Amikor már elhagytuk az iskolát, ő is bevetette erejét, és szólt, hogy én hagyjam abba.
- Mégis hova megyünk? - kérdeztem.
- A régi házamhoz. Van ott egy "edző terem". Ha ott gyakorolsz, hamar eléred az 1000. szintet.
- Mégis miért kéne nekem is elérnem azt a szintet?
- Azért, mert én még egy ideig nem leszek rá képes...
- De hát miért?
- Ez a varászlatom egyik hátulütője... El kell telnie még legalább 100 évnek, hogy újra elérjem azt a szintet...
- Akkor miért nem vársz addig? - kérdeztem.
- Mert ahhoz, hogy a Kokoro no majikku teljes erejét felhasználhassuk, ahhoz az kell, hogy azon az estén idézzük meg, amikor a Mars és a Vénusz együtt állnak... Ez pedig csak 1000 évente fordul elő...
- És ez mikor következik be?
- Másfél hónap múlva...
- Hogy? Addig nem leszek képes elérni azt a szintet! - kiáltottam.
- De igen! Még hamarabb is...
- És a szerelem? - kérdeztem zavartan.
- Ne aggódj, elérem hogy belém szeress- küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt.
Ebben a pillanatban kétségem se volt afelől, hogy én bele fogok szeretni... de, hogy ő is szeretni fog-e engem, az már más kérdés... Eddig még szóba se álltak velem a hallhatatlanok, nem hogy belém szeressenek... Valamit tennem kellesz...
