Kezdtek szállingózni az osztályomba beosztott diákok... Mind tanácsosok gyermekei voltak.. Ugyan ùgy köszöntek nekem, akár a terembe belépő tanár is... Az első napon még nem volt semmilyen bonyodalom vagy harc... Nem azért, mert nem voltak összetűzések, hanem azért, mert ez egy szabály volt... Aki ennek ellent mondd, azt a tanárok végzik ki... A tanárunk elmondta az iskola területén való tartózkodás főbb szabályait...
1) osztályon belüli egyének bármikor kihívhatják egymást
2) különböző osztályok béli egyének harcához tanári jóváhagyás szükséges
3) ha valaki engem akar kihívni, ahhoz igazgatói beleegyezés kell
4) ha az iskolában banda alakul, és ki akarnak hívni engem, csak akkor tehetik, ha erőszintjük összege egyenlő az enyémmel
5) tanárokra sosem lehet támadni, aki megteszi, kivégzik
Hát röviden ennyi... Míg az emberek iskoláiban arra figyelmeztetnek, hogy ne rendetlenkedj, vagy ne csinálj felfordulást, mert kicsapnak, itt az életedet kell óvnod... Az óra végeztével mindenki ment, hogy megkeresse barátait, és néhány kihívóra találjon... Én pedig úgy döntöttem, szétnézek egy kicsit az iskola területén... Ahogy végigróttam a folyosókat, a legkülönbözőbb szörnyeket láttam... Amikor elértem a leggyengébb besorolású osztályt, valaki megállított... Egy fiú állt előttem... Egyenesen rám nézett... Talán őrült... gondoltam magamban... vagy nem tudja, hogy ki vagyok én... De a besorolásom akkor is éreznie kéne... Vagy valóban olyan gyenge lenne, hogy még a szinteket se érzékeli?? Ez lehetetlen...
- Te vagy Keiko? - nèzett mèlyen a szemembe.
- Igen, èn vagyok. Mit akarsz? - tehàt tudja ki vagyok, mègis hozzàm mer szòlni...
- Te velem jössz, beszèlnünk kell - azzal megfogta a csuklòm, ès magàval hùzott az udvarra.
Onnan egy varázslat segítségével felröpített a tetőre. Mégse olyan gyenge... Nem tartozik a legkönnyebb varázslatok közé a repülés, főleg nem a 2 személyes.... és rengeteg energiát felemészt, rajta pedig még csak nem is látszik, hogy fáradt lenne, vagy hasonló... Ilyen erővel legalább 500-asnak kell lennie.... De ha ez így van, akkor az én osztályomba került volna... Mégis ki ő? És én miért nem éreztem meg az erejét, már az első pillanatban?
- Mégis mit akarsz tőlem? - förmedtem rá.
- Hogy mit? Már mondtam, hogy beszélni...
- És mégis miről? - fontam keresztbe a karjaim.
Vett egy mély levegőt, majd a párkányhoz ment, és leült a szélére... Nekem háttal... Majd intett, hogy én is üljek le mellé... Miért is ne? Gyorsan felhúztam egy akadályt, aminek köszönhetően senki se láthatott minket.. mg akkor se, éppen mellettünk ülne.. és főleg nem hallhat! Nem is hinnék egyesek, ez néha milyen hasznos, ha el akarsz rejtőzni... Miután ezzel kész voltam, leültem mellé..
- Láthatatlan akadály? - kérdezte körbenézve.
- Pontosan - ültem le mellé.
- Nem félsz, hogy esetleg megtámadlak, és nem fog róla tudni senki?
- Nem félsz, hogy hogyha megteszed, meghalsz? - kérdeztem vissza, de nem néztem rá.
- Szerinted, ha félnék, elrángattalak volna ide mindenki szeme láttára?
- Hmm... ott a pont...
- Nem azért hívtalak fel ide, hogy ezt csináljuk...
- Akkor miért?
- Meg akartam mutatni, hogy ki is vagyok...
- Talán valamelyik tanácsnok fia?
- Nem! Én vagyok az, aki felmenthet a sorsod alól...
