Hazaérve a szokásos szolgahad fogadott… Rögtön ugrottak minden mozdulatomra… Egyik a kabátomat vette el, másik a cipőmet… Ekkor a komornyik lépett elém.
- Isten hozta itthon, Keiko-sama. Az uram látni óhajtja önt. Azt kérte, amint megérkezik keresse fel őt.
- Köszönöm. Máris megyek.
- A könyvtárban van jelenleg – mondta, s meghajolt előttem.
Elindultam a könyvtár felé. Tudtam mi vár rám. Apám meg akar büntetni. Odaérkezve 2 szolga nyitott nekem ajtót.
- Megjöttem, apám – hajoltam meg előtte.
- Mégis merre csámborogtál – üvöltötte.
- Az egyik diák tőlem akar tanulni, én pedig nem akarom cserben hagyni az engem szolgálókat – feleltem.
- Hmm… rendben van… Ez dicséretes. De legközebb szólj, ha késni fogsz.
- Apám, akkor már most szeretnék szólni, hogy nagy valószínűséggel ezen túl minden nap kicsit később fogok hazaérni…
- Mégis mi okod lenne rá?
- Mint mondtam, az egyik diákot oktatom. Nem nagy az ereje, de könnyen fejleszthető.
- És mégis mi okod lenne neki segíteni?
- Nos, ha én teszem őt erősebbé, később engem szolgál majd hálából. És ha engem fog szolgálni, minden erejére szüksége lesz.
- Nos, rendben van. Most távozhatsz – intett, hogy menjek.
Meghajoltam ismét előtte, majd elmentem. Fel a szobámba… El se hiszem, hogy sikerült… És még csak a köveket se szúrta ki! Amikor végre szobám magányába vonultam, megidéztem egy egyszerű varázslatot. Ez az, amit legelőször tanítanak meg minden növendéknek. Ezzel az egyszerű varázslattal képesek megmérni saját erejüket… Hogy hogyan? Nos ezt elég nehéz lenne elmagyarázni… De kíváncsi voltam, most hányas szinten is állok… Megidéztem hát a varázslatot… De nem akartam elhinni… Ez lehetetlen… hiszen még csak egy edzésen voltam… Még ha a kövek erejét is nézzük, ez akkor is hatalmas előrelépés… Ez biztos csak egy félreértés… Megidéztem hát még egyszer… De ugyan azt mutatta… Ezek szerint az erőm, egy kő beolvadása, és egy napi edzés után máris ekkorát fejlődött… Elértem, a 930-as szintet
