Watashi ga komatte iru... Watashi wa nani o subekideshou ka? /Bajban vagyok... Mit kéne tennem?/

Ezt nem hiszem el.. Mégis honnan tud róla... nehogy már.... GONDOLATOLVASÓ? De hát az lehetetlen... ilyen képesség nem létezik! Vagy mégis?
 - Ne bámulj, hanem válaszolj! - förmedt rám.
 - Hogy mit miért tanultam meg? - kérdeztem a hülyét játszva.
 - Keiko, nekem nem tudsz hazudni! Tudom, hogy megtanultad azt a varászt. Ott van rajtad a jele! - mutatott a csuklómra....
Hitetlenkedve meredtem a csuklómra... De igaza volt... egy jel virított a csuklómon... Egy szív egy tőrrel átszúrva... Mégis mikor került ez ide?  Eddig észre se vettem...
 - Ha tényleg titokban akartad volna tartani előttem, legalább felvehettél volna egy kesztyűt... túl nyilvánvaló vagy...
 - Dehát.. ez eddig nem volt it....
 - Hát persze hogy nem... nem olvastad el végig a varászlatot ugye?
 - Nem.... - mondtam zavartan és megráztam a fejem
 - Akkor elmondom neked én - indult el felém - "Az, ki a varázslat birtokába lészen, annak jelét csuklóján viseli. Azonban eme jel csak választotta közelében válik láthatóvá. Ezzel jelezvén párjának, hogy mily nemes cselekedetre készül szíve választottja" - kis szünetet tartott - De van még tovább is... "Eme varázs a szerelem megléte nélkül nem idézhető meg. Azonban az igaz szerelem ereje megmentheti mindkettőjük életét, ha az utolsó pillanatban bizonyságot adnak érzéseikről..." - azzal megfogta az állam, és megcsókolt. Ezt nem hiszem el... ezt mègis hogy kèpzelte? Az eszem azt mondta, hogy lökjem magamtòl, de valamièrt kèptelen voltam rà... Valamièrt vonzott magàhoz... Karjaimat a nyaka körè fontam ès testemmel hozzà simultam. Átadtam magam a csókjának....Érzékeimen végigperzselt a vágy mindent elemésztő hulláma... Olyan volt mintha tűzben égnék.... Ajkaink perzselő forrósága távolodni kezdett... Szemünkben égő vággyal néztünk a másikra... Nem mondtunk semmit, de jól tudtuk mi jár a másik fejében... Legalábbis ezt hittem... Katsuji elmosolyodott, majd így szólt:
 - Látod igazam volt. Már most is szeretsz!
Villámként hatoltak belém szavait.... az nem lehet... Én nem szerethetem őt... Olyan erővel és gyorsan löktem el magamtól, ahogy csak tudtam... Kezemmel a számhoz kaptam és letöröltem csókját... A párkány felé rohantam és leugrottam... Földet érve rohanni kezdtem, ahogy csak a lábam bírta... Én nem szerethetem őt! Az teljességgel kizárt... LEHETETLEN!

Kono kankau wa nandesu ka? Sore wa dokidoki watashi no kokoro wa... /Mi ez az érzés? Úgy zakatol a szívem.../

Új nap virradt. Itt az idő... Beszélnem kell vele a kövekről.... Muszáj... de a varászlatról nem szólhatok neki.. és nem szabad megtudnia, hogy tudom, meg fog halni...Felkeltem, és készültem is az iskolába... Biztos vagyok benne, hogy ő már ott lesz... Se perc alatt elkészültem.... Ismét a repülő varázst használtam, hogy elérjek a suliba... Ismét mindenki köszöntött... Semmi változás nem történt a suliban.. legalábbis én így éreztem... De tudnának a tegnap történtekről... Nem.. senki se tudhat róla... Ha megtudnák.. bele se merek gondolni a következményekbe... Mégis hogy reagálnának, ha megtudnék, hogy minden idők legnagyobb varázslója él, csak gyenge? Mit tenne az apám vele? Bele se merek gondolni... Biztosan azonnal meg akarná ölni őt... De azt nem engedhetem... Beértem suliba.... Bementem a termembe, ahol a padomon helyemen ülve várt Katsuji....
 - Végre, hogy megjöttél Keiko - sietett elém.
 - Chiyuu... mióta vársz rám? - kérdeztem meglepődve?
 - Ó, csak nem rég óta... gyere, beszélnünk kell - kapta el a karom, és maga után húzott....
 - Megint a tetőre? - kérdeztem halkan?
Nem fordult hátra, de láttam, hogy bólint. Felrepültünk a tetőre, és ismét körénk vonta a pajzsot.
 - Nos.. mesélj - változott meg a hangja.
 - Mégis miről meséljek? - kérdeztem értetlenül?
 - A szintemelkedésedről....
 - Ja... hogy az... 30 szintet léptem - mondtam halkan.
 - Értem... - mondta elgondolkodva - Akkor hamarosan eléred azt a szintet.. akkor megcsinálhatjuk a varászlatot...
 - Várj egy kicsit... Mondd csak--- ha a kövek megnövelik az erőnket... akkor te  miért nem használod?
 - Sajnos én immúnis vagyok rájuk...
 - Miért?
 - Az igazat megvallva, amikor felfedeztem ezeket a köveket, még nem ismertem az erejüket... odalent, védőfelszerelés nélkül hajtottam végre egy varászlatot... Sajnos túl nagy erő... khmm... olvadt össze velem... szinte magához kötött az a hely.. egy hónapig el se tudtam hagyni azt a szobát.... De mivel az én lapszintem az 1000-res volt, ezért nem tudott velem összeolvadni a kő.... legalábbis nem mind, ami a közelemben volt... ennek hála immúnis lettem rá...
 - Értem... És mondd, mégis mekkora növekedés érhető el vele?
 - Biztosan nem tudom... De az eddigi vizsgálatok szerint az alany alapszintjéhez hozzáadhat legalább 200 szintet...
 - Tehát... ha minden igaz... az én végleges szintem elérheti a 1100-as szintet?
 - Pontosan... de szerintem a te esetedben, még magasabbra is elérhetsz... De most én kérdezek!
 - Persze, mondd csak...
 - Mondd, mégis miért tanultad meg tegnap este a Victima Amoris varázslatot?

Pawa no himitsu.. Dono yona himitsu ga mada hoji? /Az ereje titka.. Mégis milyen titkot őrizhet?/

Ez hihetetlen... egyetlen edzés latt 30 szint? Elképesztő... ha ilyen ütemben fejlődök, akár 4. alkalom után elérhetem az 1000-es szintet! De várjunk csak... ha ezekkel a kövekkel ekkora fejlődés érhető el, akkor Ő miért nem használja? Lehet, hogy az ereje egy ideig még nem lesz a régi, de a kövekkel elérhetné azt a szint... Hacsak... várjunk csak.. Lehet, hogy az ő alapszintje sokkal 1000 alatt van, és csak a kövek erejével ért el oda? Vagyis akkor a kövek csak egy bizonyos szintemelkedésig alkalmazhatóak? Holnap minden képpen beszélnem kell vele erről... Tudnom kell, hogy mi az igazság... Nem szeretem, ha titkolòznak előttem... főleg ha valaki olyan teszi, aki közel àll hozzám... De minden kèppen vàrnom kell holnapig... ma màr semmit sem tehetek... Letusoltam, majd mentem is aludni... Àlmodtam... mèghozzá azt, hogy èn vagyok mindenidők legnagyobb varázslòja... Làttam, hogy megcsinàljuk a legendàs varázslatot, ès ekkor Ő holtan esett össze...Ekkor felèbredfem... Zihàlva ès verejtèkben ùszva... Valami baj van... ez nem egy szokásos álom volt... Olyan volt.. mint... mint egy jóslat...Utána kell néznem valaminek... Kiugrottam az ágyból, és lesiettem a könyvtárba... Emlékszem, hogy volt egy könyvünk, ami a legendás varászlatról szólt... De mégis hol? Egy kereső bűbáj segítségével pár perc alatt megtaláltam... Kinyitottam a könyvet, és keresgélni kezdtem... Meg is találtam... 

"A legendás varázslat végrehajtásakor az erőszintek kiegyenlítődnek... azonban amint véget ér a varázs, a gyengébbik varázsló életével lakol érte"

Tehát igazam volt... Az álmom tényleg egy látomás volt... Egy látomás Katsuya haláláról... De várjunk csak.. tovább olvastam.

"Azonban a szerelmes párja megmentheti kedvese életét, ha a másik befejezte előtt elmondja ezt a varázslatot:

NOMEN AMOR, VIRES DIMIDIUS TUUM. SIC SALVAT VITAE, ET SACRIFICIUM IPSE...

Ezáltal feláldozza magát szerelme helyet"

Ez az! Ezzel megmenthetem őt! Ő érdemesebb az életre, mint én. Ő megváltoztathatja ezt a mocskos világot!