Nem a kövekből származik? Hiszen az lehetetlen! Mégis, hogy lett volna képes ekkora szintemelkedést elérni a kövek nélkül?
- Mégis miről beszélsz? Hiszen az lehetetlen...
- Nem lehetetlen. Pont ez a szép a varázslatban. Nem a kövek emelték meg az erődet... hanem Te magad! Azért lettél erősebb, mert hittél abban, hogy erősebb lehetsz, és azért mert....
- Mert? - kérdeztem sürgetően, mert már nem bírtam ezt a fezsülstéget.
- Menj vissza könyvtárba... kikészítettem neked egy könyvet. Abban minden választ megtalálsz...
- Várj! - kiáltotta tudatalattim, de már nem hallott.
Még vettem egy utolsó mély levegőt, aztán visszamentem a poros könyvtárba. Amikor beléptem, a szoba közepén lebegett egy könyv. Pont ott, ahol nemrég én lebegtem. Odasétáltam, és elvettem a könyvet. Olyan írás volt rajta, amit még soha életemben nem láttam... Viszont a jelet felismertem. Annak a varázslatnak a jele volt. Kinyitottam, majd olvasni kezdtem. Először semmit nem értettem belőle, mert ugyan azon az idegen nyelven volt, mit a címe... De amikor jobb kezem a könyvre tettem, a jelem felizzott a betűk pedig átrendeződtek. Sose láttam még ilyen varázslatot. Majd a betűk megálltak, én pedig félhangosan olvasni kezdtem.
"A varázslat csakis a tiszta szerelem meglétével idézhető meg. Az áldozat nem valós, csupán egy próba. A két szerelmes élni fog, s szerelmük örökké tart, ha kiállják a próbát. Varázserejük növekedni fog, mert érzéseik is egyre nőnek egymás iránt. Varázserejük csakis a szerelmük miatt növekedhet. Ezt a hatás csak az igaz, tiszta szív képes elérni. A kétség sem képes érzelmeik útjába állni. Ez hát a nagy titok. Varázserő, melyet a szerelem táplál."
Varázserő, melyet a szerelem táplál? Hiszen ez lehetetlen! Akkor minden szerelmes elérheti ezt a szintet? Azt kizárt! Ez nem más, csak sületlen halandzsa!
- Tévedsz. Minden igaz. Ahogy a varázslat, úgy ez a lehetőség se ismert. A könyvön bűbáj ül. Csupán az képes megtalálni és elolvasni, akinek igaz, hű szívében szerelem lakozik. Csak így találhattad meg azt a varázslatot is. Ne ellenkezz, a tagadással nem érsz el semmit. Vagy talán még mindig nem érzed?
- Mégis mit kéne éreznem? - néztem rá, és éreztem, hogy szemem könnybe lábad.
- A szerelmünket - emelte meg az állam, és megcsókolt.
