Ki kell derítenem, hogy mi folyik itt. Ennek a varázslatnak
nem is lenne szabad léteznie, túlságosan nagy az ereje. És persze nagy
áldozatot is követel… de nem volt időm ezen gondolkodni. A könyvtárba mentem és
leültem pontosan a szoba közepébe. Felvettem a meditáló pozíciómat, majd
elmondtam egy kereső búbájt. A testem felemelkedett én pedig lehunytam szemem.
A szoba forogni kezdett velem, amikor pedig kinyitottam a szemem, könyvek
vettek körbe. Kifújtam a levegőt és nekiláttam az olvasásnak. Azt hittem ebben a könyvtárban majd választ
kapok a legtöbb kérdésemre, azonban minél több könyvet olvastam el, annál
biztosabb voltam abban, hogy ez az egész reménytelen. Nem találtam semmit se a
kövekről, se erről a varázslatról… Friss levegőre volt szükségem… Kimentem a
kertbe egy kis sétára. A védőfal miatt senki se tudta, hogy itt vagyok, ahogy
ennek a helynek a létezéséről se tudtak. Itt mind a ketten biztonságban voltunk.
Amint az első kő eggyé vált velem, új akadályt húztam, ami az erőm
növekedésével együtt egyre erősödött. Már apánk se tudott volna minket
megtalálni… A szél hajamba kapott és úgy éreztem elfújja a gondjaimat.
Legalábbis reméltem… nem tudtam hogyan tovább. Nem mehetek se haza, se az
iskolába. Apám biztosan megtalálna… De miért is félek tőle? Már erősebb vagyok
nála! Mindenkinél erősebb vagyok! De akkor is félek. Nem akarom, hogy valami
szörnyetegként vagy különcként kezeljenek. Nem akarom, hogy tartsanak vagy
féljenek tőlem… A régi életem akarom visszakapni. Egyszerűen csak normális
akarok lenni! Ez olyan nagy kérés? Miért
nem lehet, nekem is átlagos erős? Miért nem lehetek én is pont olyan, mint a
többi korombeli? Miért kell különlegesnek lennem? Nem akarok az elvárások
szerint élni, a magam ura akarok lenni! Mindig ezt akartam, most mégis félek,
hogy egyedül leszek…
-
Én itt vagyok – hallottam a gyöngéd és kedves
hangot.
Nem fordultam meg. Tudtam, hogy nincs itt, csak telepátiával
szól hozzám. Hangja megnyugtató volt, mégse feledtette aggodalmaim.
-
Tudom. De te se leszel örökké velem, mind a
ketten tudjuk.
-
Tévedsz. Mi mindig együtt leszünk. A jel a
bizonyíték.
-
Nem bizonyít semmit. Csak emlékeztet rá, hogy
már nincs sok hátra.
-
Tényleg azt hiszed, hogy hagyom, hogy feláldozd
magad értem?
-
Nem kértem, hogy engedélyezd. Azt teszek, amit
akarok.
-
Nekem kell téged megvédenem! Nem fordítva.
-
Mindig az erősebb védi a gyengét. Évezredek óta
így megy.
-
Nem az erő számít, még mindig nem érted? Csak az
számít, amit a szíved akar. Az erőd nem a kövektől származik, hanem a
szívedből. Azért voltál képes erősebbé válni, mert hittél önmagadban!
